Self-Portrait 7

Korai élet, család és tanulmányok

Francis Bacon 1909. október 28-án született Dublinben, Írországban. Az ír vidék egy házában nőtt fel, versenylovak edzőjének fiaként. Gyermekkora fizikai küzdelmekkel volt megítélve; súlyos asztmát beteg, amely gyakran nehézzé tette a légzés folyamatát. Fiatal korában egyfajta bezárttaltség érzését is tapasztalta, hiszen emlékezett rá, hogy a háziplányok hosszú időkig sötét szekrényekbe zárták őt. Ez a fulladásérzet és az az ír forradalmi időszak alatt kialvadt félelem, amikor a családtagok zárta ajtók mögött rejtőztek, maradandó nyomot hagyott korai évein.

Oktatása nagyrészt magánnévben történt, családi oktatók végzünkén, a hagyományos osztályterem helyett otthoni környezetben. Ez a szokatlan nevelés azt jelentette, hogy soha nem követte a művésziskolaiapprentizségi tanulmányok megszokott útját. Tizenhat éves korában a fiatalkorai nyugtatlanság arra késztette, hogy elhagyja az íri vidéki otthonát, és Londonban keressen új lehetőségeket. Sz Seventeen éves korában érkezett meg a városba, és anyja által biztosított megélhetéssel küzdött meg az urbanizált élet összetettségeivel.

Élet Londonban, Berlinben és Párizsban

A 1920-es évek végére Francis Bacon már egy folyamatos mozgásban lévő ember volt. London, Berlin és Párizs utcáin kószált át, olyan zaklatott életet élve, amely gyakran annyira bizonytalan volt, mint a városok, amelyekben megtelepedett. 1928-ban talált rá Londonra, ahol a város boém életmódjának közepébe került. Ez a vándorlás és túlélés időszaka volt, amelyet egyfajta nyugtalan energia jellemezett, miközben az európai nagyvárosok között mozgott. Anyja által biztosított megélhetési alapozattal és különféle alkalmi munkákkal próbálta meg fenntartani magát.

Ezen évek alatt szakmai életét még a belsőépítészet és a dekoráció világa határozta meg. Nagyjukát textúrákkal és formákkal töltötte, struktúrázott tárgyakat alkotva mások otthonai számára. Azonban egy döntő pillanat következett be a 1920-es évek végén, egy párizsi utazás során. Meglátogatott egy Picassó-kiállítást, és a látvány teljesen megváltoztatta az irányát. A mód, ahonnal Picasso kezelte az emberi formát – mint valamilyen organikus, csontszerű létezést –, egy teljesen új látásmódot nyitott számára a világra nézve. Így úgy döntött, hogy elhagyja a tervezőfoglalkozást a festészet mellett, egy olyan választással, amely végre meghatározta majd egész későbbi életét.

Belsőépítészet és a korai pályaudon

Mielőtt a világ festőként ismerte volna, Francis Bacon a szakmai pályafutása első évszárain belsőépítészként és dekoratőrként tevérekedett. Ez az életének egy gyakorlatias, strukturáltabb szakaszát jelentette, amely éles ellentétben állt azokkal a turbulens évekkel, amelyeket London, Berlin és Párizs utcáin vándorlásnak töltött. Nem követte a művészi karrier hagyományos útját; teljesen elkerülte a művészettanulóskodást és az akadémiai képzéseket. Ehelyett öntanuló művészként fejlődtek, a közvetlen megfigyelés és a fizikai terek formálása során szerzett gyakorlati tudás através vált mesterévé.

A design területén végzett munkái messze nem volt jelentőseglenségű. Abban is hozzájárultult a kor esztétikájához, hogy absztrakt motívumokat tartalmazó Royal Wilton szőnyegeket tervezett. Formálási érzéka számos háztartási tártyra és bútorra kiterjedt, beleértve a borjúbőr poufokat, a koktélrekeszolyeket és a paravánokat is. Emellett olyan székekről is gondoskodott, amelyeknél gyakran alkalmazott cs tubeacélokat és üveget, hogy modern, geometrikus sziluetteket alkosson meg. Ezek a korai évek mély megértést biztosítottak számára a szerkezetről, valamint arról, hogy a tárgyak hogyan foglalják el egy teret.

A dekoratív művészetből származó háttér maradandó nyomot hagyott a későbbi vásznomán. A geometrikus formák és az építészeti keretek, amelyeket egykor élhető terekhez tervezett, végül átalakultak azokki átlátszó koskává és spaciális struktúrává, amelyek később meghatározták festményeit. A fizikai környezet kialakításától elmozdult a pszichológiai terek teremtéséig, amelyekben a művei alanyai bezárultak. Még akkor is, amikor a tervezést a festőpalota írására cserélte, a konstruáltság érzése végigkísérte alkotásait.

Technika és művészeti stílus

Francis Bacon a vászon felé fordulása fizikus és közvetlen volt. Olajfestékkel és hatalmas ecsetekkel dolgozott, a festékanyagot olyan módon applikálva, amely nehéznek és azonnalinak érzékeltetette. Színpalettája gyakran elmosott és erőszakos volt, célja pedig a dekoratív kényelem minden nyomának felszámolása volt. Ezzel a módszerrel olyan figurális ábrázolásokat hozott létre, amelyek a magány, a brutalitás és a terror mély érzését közvetítették. Nem a hagyományos portréfestészet polírozott finomítására törekedett, hanem inkább az élő és sebezhető létezés nyers érzetének megörökítését választotta.

Ezen intenzív érzelmek rendszerezéséhez gyakran alkalmazott egy specifikus strukturális eszközt. Egy kubikus, építészeti jellegű keretrendszert, amelyet térkeretként ismerünk, alkalmazott alkotásai során. Ezek a geométrikus konstrukciók átlátszó ketrecekként működtek, amelyek egy meghatározott, gyakran klaustrofóbikus térben csapták le alanyait. A figurákat ezen merev struktúrákba helyezve képes volt koncentrálni a képet, és kényszerítani a nézőt a téma elszigeteltségének szembenélésére. Ez a technika lehetővé tette számára, hogy elszakadjon a egyszerű ábrázolástól, és inkább az emberi forma belsős, viszeralitásban rejlő hatására összpontosítson.

Talált egy módszert a hagyományos vallási ikonográfiák használatára is, de a hit súlya nélkül. A keresztrefixíció koncepcióját vázaként, egy olyan szerkezeti támaszként használta, amelyre a szenvedés specifikus érzéseit függeszthette fel. Ez lehetővé tette számára, hogy a fizikai és pszichológiai megpróbáltatások lencséin keresztül kutassa a létezés emberi podmínását. Művei gyakran ezekre a csontvázszerű keretkre támaszkodtak, hogy megtartsák torzított, elnyomott alakjai súlyát.

• Three Studies for Figures at the Base of a Crucifixion (1944)
• Study for a Portrait (1952)

Kulcsfontosságú művek és meghatározó pillanatok

Francis Bacon művészete gyakran úgy tűnt, mint egy folyamatos próbálkozás a XX. század közepének nehézkes, nyugtalanító légtani folyamatainak feldolgozása. 1945-ben állította ki a Three Studies for Figures at the Base of a Crucifixion című alkotását, amely alapozta meg világszerte elismert hírnevét. Fontos megjegyezni, hogy a keresztrefixiót nem vallási odaigazultságból, hanem egyfajta strukturális vázként, egy olyan szerkezeti gerincként használta, amelyre a szenvedés nyers érzéseit függeszthette fel. Bacon különösen foglálkozott azzal, hogy a humana forma hogyan torzítható el a létezés brutális valóságának kifejezésére, gyakran Eadweard Muybridge mozgásrögzítő tanulmányait tanulmányozta, hogy megértse, hogyan mozog és darabolódik szét a test.

A sikol motívuma Bacon vizuális nyelvének visszatérő, meghatározó elemezővé vált. Egy különleges félelemforrást talált a sikolgo arcokban, amelyet Sergei Eisenstein Battleship Potemkin című filmében láthattunk, ezt a belső, viszeralis reakciót pedig a vászfelületre fordította át. Ez a folyamat csúcspontjára érte el a 1949 és az 1950-es évek közepe között megalkotott, The Screaming Popes néven ismert műszerecsoportjában. Ezeken a festményekben Velázquez Portrait of Pope Innocent X című portréjának tekintélyes, méltóságteljes autoritását nemcsak megtörte, hanem teljesen megfosztotta, a pápalik alakját pedig histerikus terror egyik rémálmas kísértetévé változtatta.

• Three Studies for Figures at the Base of a Crucifixion (1944)
• The Screaming Popes (1949–mid-1950s)